Vendégeim vannak.
Hivatlanul jöttek,
s maradtak.
Hónapokon át.

Álmatagon szemlélik a csendet
mikor az est árnya
fák közé lopódzik.
Az első elunja.
Hosszú volt a nappal...
Puha szárnya
Átlendül a másik ágra
nem siet tovább.
Várja míg többi ébred,
mig utolsónak is
kihúny szeme mögül az álom...
kettő...
három...
a negyedik is suhan.
Sárga szemük mohón villan
Éhesek már...

Álmomban egyszer végigéltem a halált.

A gép szárnya megremegett.
Zuhanni kezdett.
Tudtam, nincs tovább.
Valaki hozzám hajolt.
Megfogta a kezem.
Szemembe nézett...
-Ne félj. nem tart soká-.

Azóta minden percet
mit az élet nekem adott
megtartom.
Nem hagyom
futni...

Rendelőben

Egymás mellett ülnek.
A lány anyjára néz.
Szemében aggódás...
Megrezdül...
tréfával üti el a percet.

Míg anyja benn,
szive görcse lábát hajtja.
Végre...
Anyja megkönnyebbült arcát látva
szívében enyhülés...

Ugye féltél kicsim...

Anya
ki a lányát féltette...
a félelemtől...

Rendelőben.

Sok nő közt
megjelent egy férfi.
Aggódva körbenéz...
Tütelmetlen toporgással jár
míg kijön a feleség.

Várni kell...

Egymás felé fordulnak,
arcuk majdnem összeér,
kéz a kézben
várnak...
szótlanul...