Gondolataim szállongó hópihék.
Kavarognak.
Várok míg leül.

Belemarkolok,
ujjaim közt roppanva forgatom.
Letéve görgetem.
Minél nagyobb,
annál szélesebb az út mit hagyok.

kettő...
három...
egymásra rakom,
répából orrot, kavicsból
mosolyt ragasztok.

Mire jön az olvadás,
úgy emlékszem rá,
mint aki
mosolyt csalt szívembe.

tovább>>